Mint minden hétköznap, akkor is nagyon korán kelt. Halkan ment ki a fürdőszobába, aztán a konyhában lefőzte a két adag kávét. Megitta a sajátját, a másikat meghagyta a feleségének. A hétvégére gondolt, hogy összejön a család, a három gyerek, a feleségek és az unokák. Szerette az ilyen alkalmakat és a gyerekek is nagyon szívesen mentek hozzájuk. Nemrég múlt hatvan, fiatalos volt és boldog. Hideg volt a reggel, jól felöltözött és elindult a kismotorral dolgozni. 

Aznap este is bebaszott a haverokkal, nem volt célja, nem tudta, mi az a felelősségvállalás. Hajnalodott, mikor elindult hazafelé. Vagánykodott még egy sort a többieknek, aztán nagy sebességgel kihajtott az útra. Az ital és a fáradtság keveredett benne, sokszor vezetett már így, nem különösebben érdekelték őt a szabályok. Egy éles kanyarban az autó megcsúszott, ellenkormányzott, a kocsi az úton maradt, de átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy kismotorral.

Minden nap ugyanazon az úton járt dolgozni, szerette a hajnalt, a friss levegőt és a néptelen utakat. Egy nagy kanyar felé közelített és mielőtt bármit is tehetett volna egy kisodródó autó, nagy sebességgel, szemből elgázolta. Hatalmasat repült, eltört több csigolyája, a jobb lába, az arccsontja, zúzódott a tüdeje és súlyosan sérült az agya. Hosszú percekig feküdt eszméletlenül az úton, amíg egy arra járó autós észre nem vette és hívta a mentőket. 

Az ütközés után nem állt meg, tovább hajtott. Órákkal később, amikor a rendőrök elfogták, az italtól még mindig nem volt kihallgatható állapotban.

A kórházban mesterséges kómában tartották, lélegeztetni kellett. Az orvosok mondatai úgy kezdődtek, hogy lehet; talán; meglátjuk, mit hoz a következő 48 óra; bízunk benne; reméljük. Hogy ez csak a hozzátartozóknak szólt és ők már akkor világosan látták mekkora a baj, nem tudjuk. Aztán három nap múlva a CT - vizsgálat megállapította az agyhalált. A gyógyszeradagot csökkentették és a hatvan éve dobogó szíve leállt.

A gázolónak meg a kurva anyját!