Sokat panaszkodnak nekem az ismerős lányok, hogy nagyon bunkók a fiúk, vagyis nem mindig bunkóság ez, inkább a kifejező készségük fejletlenségéről van szó, nem tudják közvetíteni az érzéseiket, de lehet, hogy nem is akarják, hisz' a haverok is ilyenek. A lányok elkezdenek engedni az igényekből, idomulnak a lelki sivársághoz, már a szar lesz a természetes; elfiúsodnak, hazudnak önmaguknak, hogy jó ez a (seggfej) csávó nekem, úgysincs jobb és különben is rettegek az egyedülléttől. Aztán, amikor a sok megalázó helyzettől észhez térnek (elég gyakran szervi panaszok hívják fel a figyelmet erre), már évek óta benne vannak egy ilyen kapcsolat mocsarában, és maradnak is mert, az egyedüllét sötét, kilátástalan rémképe mindennél félelmetesebb. Ha mégis kilépnek, tapasztalatom, hogy azok a lányok, akik lehúznak pár évet egy ilyen seggfej mellett, visszafordíthatatlanul torzul a személyiségük és ha ne adj' Isten összeakadnak egy normális férfival, nem tudnak a helyzettel mit kezdeni, elkezdődik a belső monológ, a kifogás keresés és nem lesz a kapcsolatból semmi. Nagy segítség ilyenkor egy barátnő, aki szintén egy hülyével van együtt, mert ő nagyon hitelesen tud uszítani a normális fickó ellen. Végül kikötnek egy ugyanolyan seggfej mellet, mint az előző.
Az egyedülléttől való félelem egy extrém megnyilvánulásával, nemrég volt szerencsém találkozni. Adva van Zoli és Edit. Ők együtt vannak évek óta (bulvárlaposan: egy párt alkotnak), de Zoli nem nyúl Edithez emberemlékezet óta. Edit szeretné, de Zoli mindig talál kifogást. Edit, az ilyen irányú vágyait nálam éli ki; a kérdésemre, hogy mért nem hagyja el, jön az ismerős válasz: úgysincs jobb, és fél az egyedülléttől. Neki ez így természetes, 30 évesen együtt élni valakivel, mintha 70 éve házasok lennének. Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem (cut a long story short) Edit éppen nálam zuhanyzott, amikor hívása érkezett; Zoli hívta. Na, gondoltam, most bedobom a nagy követ a csendes, ámde áporodott szagú tavacskába. Felvettem, bemutatkoztam és elmondtam a tényállást, hogy egy ideje én kúrogatom a nőjét és ezen ő (Zoli) ne csodálkozzon, mivel ő (Zoli) elhanyagolja. Zoli műszaki értelmiségi, ezért egy fizikából hozott példával próbáltam illusztrálni a kialakult helyzetet: ugyanúgy, mint a fizikának a törvényszerűségei, a nőkben lévő lelki folyamatokat is ki lehet számolni, igaz, nem képlettel és nem annyira egzaktak, mint az E=mc², de a tudományok mai fokán fénysebességre nem tudunk felgyorsítani egy űrhajót, rendszeres kezelgetés nélkül meg félre fog kúrni a csajunk. Ennyi. Zoli hebegett - habogott valamit, talán még egy jóízűt kurvaanyázott is, aztán letette. Természetesen Editnek is elmondtam a párbeszédet, erre ő (Edit) elkezdett sírni és kiabálni velem, meg akart ütni, és mondta, hogy nálam szemetebb ember nincs a Földön; tönkretettem az ő életét és most örökké egyedül marad. Alig tudtam megnyugtatni. És, hogy mi történt ezután? Zoli elment a legközelebbi Rossmannba, ahol ipari mennyiségű kotont vásárolt és otthon azt mondta Editnek, hogy holnaptól kefélgeti. Mondanom sem kell, azóta sem nyúlt hozzá, de persze továbbra is együtt élnek. (A két lelkileg teljesen labilis ember nem tud meglenni a másik nélkül.)
Harmincas lány ismerőseim kétségbeesve kérdezgetik, hol tudnának normális emberrel megismerkedni. Úgy érzik, hogy az igazi értékek háttérbe szorultak, tort ül a felületesség, az önbizalomhiány (néha a túlzott, minden alapot nélkülöző önbizalom) és az önértékelési zavarok a férfiak részéről. A minap Anita, egy volt évfolyamtársnőm kérte a segítségemet. Egy népszerű társkeresőn regisztrált, írt egy nagyon jó bemutatkozást, feltöltött pár fényképet és várt. Jöttek szépen, sorban a levelek, az első körben, szám szerint negyven. Anita kérte, hogy olvassam el őket, kíváncsi a véleményemre. A negyvenből, nagy jóindulattal három olyan volt, amelyre esetleg lehetett volna válaszolni. A többi, helyesírási hibáktól hemzsegő, értékelhetetlen közhelyhalmaz volt, hűtőmágnes bölcsességekkel megspékelve. (Ez volt a kedvencem: Azért vérzel, hogy tudd: élsz! Természetesen a szövegkörnyezetbe semmilyen módon nem illett, de valahol hallotta és elsütötte.) Anita bevallotta nekem, hogy az elmúlt hetekben volt pár randevúja. Az első fiú (férfi?) - mikor túljutottak a kötelező, nagyon eredeti kérdéseken (szereted a munkádat? stb.) - úgy gondolta, hogy átvált romantikusba és elkezdte Anitának ecsetelni, hogy ő (a fiú) arra vágyik, hogy minden nap ölelkezve aludjon el a csajával. Neki a boldogság ebben a lefekvéskori ölelkezésben manifesztálódott. Ez volt szerencsétlennek a legfontosabb. Anita hozzátette: velem ne akarjon senki átölelve elaludni, mert úgy nem tudok. Adjon egy puszit, simogasson meg, de ne kelljen átölelni, mert elzsibbad a karom. A fiú (férfi?), nyilván mert valahol azt hallotta, hogy ezt mennyire szeretik a lányok, nem értette, hogy ez a fajta romantikus megnyilvánulás Anitának mért nem jön be. Nyilván nem (csak) ezért, de nem volt több randevú vele. A második versenyző első kérdése az volt Anitához, hogy mi a véleménye az azonos neműek házasságáról. Anita nem értette, hogy mért ez érdekli őt legjobban, próbált kitérő választ adni, mondván, a személyes érintettség hiánya miatt nemigazán foglalkozik ezzel a kérdéssel. Hősünk nem tágított és tovább faggatta e tárgyban, közel egy óra alatt nem is volt neki más témája. (Én sejtem, hogy ez mért volt neki annyira fontos.) Visszatérve Anita bemutatkozó szövegéhez, majd' kibökte a szememet az utolsó mondata: ha szimpatikusnak találsz a képeim és a bemutatkozásom alapján, tedd meg Te az első lépést! Ezt mért írtad? - kérdeztem meghökkenve. Hát, kezdte bizonytalanul a választ, a kicsit félénk férfiakat ezzel bátorítom. Bazdmeg, válaszoltam, neked egy ilyen "kicsit félénk" faszira van szükséged, akinek külön ki kell hangsúlyozni, hogy ő tegye meg az első lépést!? Ez komoly, ezt tényleg le kell írni!? Anita elpirulva, szó nélkül törölte ezt a mondatot.
Drága Fiúk! Minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem sikk a bunkóság! Sőt, ciki! Nem vagy jófej, ha megalázol egy nőt! A sértettséget, csalódottságot meg faszság máson megbosszulni. Ha kedves vagy egy lánnyal, sokkal nagyobb esélyed van nála, mint bunkón. Ha az udvarias közeledésedre ő bunkón, primitíven reagál, akkor örülj, hiszen az első szűrő máris megfogta a nem hozzád való nőt. Inkább érezd azt, hogy mindent megtettél és úgy nem jött össze, mint azt, hogy vered a fejed a falba, mert a hülye viselkedésed miatt lettél lepattintva.
Kedves Lányok! Felesleges a tökéletesre várni, de nem is kell rögtön, mindenkiben a gyerekeid apját látni. Ha ő (férfi) az Irigy Hónaljmirigyet viccesnek találja (esetleg a poénjait a Maksa híradóból szedi), de te meg inkább elmennél színházba, esetleg könyvekről beszélgetnél vele, akkor nem vagytok egymáshoz valók! És ne is reménykedj, ne vesztegesd az időd rá, sikítva menekülj, jön majd jobb! Különben sem tragédia, ha átmenetileg egyedül vagy, mert ez még mindig sokkal jobb, mint egy szerencsétlent pátyolgatni. És különben is "bizonyos szint fölött, nem süllyedünk bizonyos szint alá"!
Uff, ich habe gesprochen.