Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Habzsolva az élet tortáját

Kínos

2017. július 10. 21:24 - HJAxel

Akkor már Kicsi Bé legalább két hete nem jelentkezett, de ez nem lepett meg, mindig ezt csinálta, ha új csaja volt. Egy régi barátunk születésnapi bulijában jött össze Kingával, pontosabban már nem is a buliban, hanem utána, a Hiperkarma koncerten.  Kicsi Bé, még a számra is emlékezett, ami alatt megkérdezte Kingát, hogy inna - e vele egy Unicumot. Kinga viszkit kért. 

Szombat délutánon egyszer csak megcsörrent a telefonom, Kicsi Bé feldúlva mondta, hogy indul hozzám, baj van. Míg úton volt felém, gondoltam, összedobok egy jó kis kapros tintahalat, amit mindketten szeretünk.


Mikor megérkezett, feldúltsága mit sem változott, sőt szinte önkívületi állapotban volt és bele is fogott gyorsan a mondandójába. Kingával az Unicum és viszki elfogyasztása után hajnalig beszélgettek és búcsúzáskor telefonszámot cseréltek. Rövid időn belül már két randevún is túl voltak, és ahogy kezdték egymást megismerni egyre jobban érezték, hogy ez valami komoly dolog kezdete. Amikor nem találkoztak, akkor esténként órákig beszélgettek, de napközben is küldtek egymásnak üzeneteket. A harmadik találkozó előtt, Kinga öt napra Londonba utazott, de megbeszélték, hogy mikor haza ér, Kicsi Bé felmegy hozzá és közösen főznek egy jó kis indiai kaját. Kicsi Bé Kinga távollétében egy elég komoly vírusos fertőzést szedett össze, ami igen durva fosással és legyengüléssel járt. Az orvos diétát javasolt és felírt neki különböző gyógyszereket. Kinga hazaérkezése napján Kicsi Bé még igencsak rosszul volt, de lemondani nem akarta a találkozót. A Mecseki Szénbányák egyéves kitermelésének megfelelő széntabletta beszedése után lépett be Kinga lakásába. Elmondása szerint rögtön feltűnt neki, hogy a lakásban nemcsak beteges rend volt, hanem a tisztaság is olyan fokon volt, hogy műteni lehetett volna benne. Főzés közben borozgattak és Kinga elmesélte, milyen volt a londoni útja. Az öt nap alatt folyamatosan esett, és haza felé a repülő út is borzalmas volt. Az chicken tikka massala elkészült és Kicsi Bé megnyugodott, hogy minden a legnagyobb rendben, az étel benne fog maradni és máris indultak a hálószoba felé, ahol aktust akció, majd új aktus jött, végül mindketten elaludtak. Hajnalodott, de még sötét volt, mikor Kicsi Bé erős vizelési ingerre ébredt. A véce felé indult és a pisálás közben, hogy halmozza az élvezeteket, gondolta, fingik egy jót. Nem kellett volna. A fos, elemi erővel távozott belőle, majd órási barna foltként terült el a kövezeten. Kicsi Bé ott tapicskolt magányosan a steril, sötét vécében a saját fosában. Finoman nyitotta ki az ajtót, Kinga fel ne keljen és a tök sötét lakásban elkezdte keresni a felmosót. Izgalmában azt sem vette észre, hogy amerre ment, fosnyomot hagyott maga után. Kis idő múlva az egész lakás megtelt a szaggal, de szerencsére Kinga aludt tovább. Miután meglett a felmosó és nagyjából feltakarított maga után, már csak az volt hátra, hogy a zuhany alatt lecsapassa a lábára rászáradt fost. Kinga ekkor lépett be a fürdőszobába. Mindketten úgy tettek, mintha nem terjengene a lakásban az az iszonyú erős, meghitt fosszag. Visszafeküdtek, bár Kicsi Bé nem tudott elaludni. Mikor reggel felkeltek, Kinga kicsit ingerült volt és a lakásban is még erősen érezni lehetett a szagot. Kicsi Bé elbúcsúzkodáskor látta, hogy a vécé ajtó még egy kicsit olyan maradt, valószínű, hogy a szag onnan jött.

Kinga azóta nem jelentkezik, nem reagál semmire, bazmeg, mi a faszt csináljak? - kérdezte tőlem Kicsi Bé, miközben ette a kapros tintahalat. Hát, válaszoltam, jó kis történet, szerintem hagyd a picsába, úgysem fog válaszolni, és megtunkoltam a tintahalat a saját szaftjában. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://habzsolvaazelettortajat.blog.hu/api/trackback/id/tr2812512399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása