Nyilván nincs arról statisztikai adat, hogy egy adott társadalom tagjai mennyire őszinték egymáshoz. Azt sem lehet valószínűleg tudni, hogy ez a magatartás mennyire változik az idő múlásával. Ha a magunk mögött hagyott rendszer, mindenre kiterjedő besúgóhálózatát nézzük, akkor mindenképpen javult a helyzet. Viszont, ha kicsit elmerülünk a mindennapi életünk magán - vagy munkahelyi érintkezéseinek világába, azt látjuk, hogy teljesen természetes a sunyiskodás, őszintétlenség és a felelősség nem vállalása. Most én továbbmegyek, és inkább azzal foglalkoznék, hogy mit is okoz az ember lelkének, ha nem őszinték vele.
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy amikor a dolgaink jól mennek, úgy gondoljuk, hogy ez a kiegyensúlyozott állapot örökké tart és olyan erősnek érezzük magunkat, hogy azt hisszük, mi minden hazugságot, őszintétlenséget, megcsalást, stb. egy vállrándítással el tudunk intézni. Aztán beüt a szar, mi meg összeroskadunk és csak pislogunk, hogy hova tűnt az a hatalmas önbizalom, amely az előbb még itt volt.
Hadd hozzak elő most két példát a nem túl távoli múltból.
Az első történet Sáráról szól, aki a harmincas éveiben jár, a lelke, az agya és a teste rakva van mind olyan tulajdonságokkal, amelyek vonzzák a férfiakat. Ennek ellenére Sárát az utóbbi időben elkerülte a szerelem, egészen addig, amíg megismerte Márkot; elkezdtek találkozgatni, bemutatták egymást a barátoknak és látszólag minden rendben volt. Sára végre nagyon boldog volt, kivirult és élvezte az élet minden pillanatát. De aztán kiderült az igazság. Péntek délutánonként, Márk mindig elment Sára elé a lány munkahelyéhez és aztán onnan mentek együtt tovább. Ez alkalommal, Sára kicsit hamarabb végzett (tette le a lantot), és gondolta, hogy beugrik a sarkon a Massimo Duttiba, megvenni a blézert, amelyet már rég kinézett magának és Márknak is nagyon tetszett. Ahogy sétált a Szervita téren keresztül először nem hitt a szemének, azt hitte rosszul lát, hogy ez nem a valóság vagy legalábbis valami tévedés és biztos van rá magyarázat: ha csak egy perccel később megy arra, már nem látja, hogy Márk egy gyerekülést vesz ki az autóból és tesz be a csomagtartóba. A fiú csak akkor vette észre, hogy a lány mellette áll, amikor lecsukta a csomagtartót. Talán még ezt is valahogy ki tudta volna magyarázni, de Sára azonnal észrevett valamit, ami eddig nem volt: a jegygyűrűt. Sára napokig maga alatt volt, az önértékelése darabokban hevert, egy senkinek érezte magát. Ez az őszintétlen fasz, bele sem gondolt, hogy mennyire megbántott egy nagyon értékes embert. A sunyiskodás, hazudozás mindig volt és lesz is, de egyes férfi körökben az ilyenekkel való dicsekvés a reneszánszát éli. Nagy hőstett.
Másik szereplőnk László, aki szépen haladt felfelé, saját erejéből a jólmenő cég ranglétráján. Megbízható volt, szaktudását mindenki elismerte, felesleges konfliktusokba nem ment bele. A legfelsőbb vezetés be is ígért neki egy igazgatói pozíciót, amely a szaktudásához tökéletesen passzolt. László tervezgetett, listát írt, amely alapján kezdi majd az új munkáját; kikérte a kollégák véleményét és felkészülten várta a kinevezésének napját. Egy hét múlva hívatta a vezérigazgató és László a megváltozott hangnemből egyértelműen észrevette, hogy valami nem stimmel. A vezérigazgató kötekedett vele, már nem az elismerés hangján szólt hozzá, hanem be akarta bizonyítani, hogy László mégsem alkalmas a posztra, de persze konkrétumokat nem mondott. Másnap, a kollégák, akik addig reggelenként, széles vigyorral a szobájában üdvözölték, csak biccentettek, miközben elmentek az ajtaja előtt. Pár nap múlva a vezérigazgató egy jó barátjának fiát nevezték ki, mondván, László nem látja át a feladatot. Persze az új férfinak/nek semmi köze nem volt a cég profiljához. László, este, miután letette az asztalra az egy húzásra kiivott söröskorsót, azt mondta nekem, hogy most semmi baja nem lenne, ha őszintén előállnak és elmondják neki a helyzetet. Sunyiskodtak, hazudoztak, kitalálták, hogy László alkalmatlan, miközben saját magukból csináltak hülyét. László nagyon rosszul érezte emiatt magát, teljesen a lelkére vette a történteket. Hogy legyek így tovább lojális a céghez, hogy dolgozzak ott így tovább? - kérdezgette.
Miért hiszik azt sokan, hogy minden helyzetben az őszintétlen magatartás a követendő? Miért nem lehet felfogni, hogy a legtöbb esetben megéri őszintének lenni?