A kilencvenes évek végén, az érettségi után felvettek az egyetemre. Nagy volt az öröm, a nyár végén készültem a Balatonra, a gólyatáborba. A Déliben volt a gyülekező, felszabadult voltam, hogy elkezdődik az, amire már annyira vártam, és itt nemcsak a táborra gondoltam, hanem a felnőtt életem kezdetére. Lefelé a vonaton Kispál szólt, én egészen véletlenül Anna mellé ültem, gyorsan bemutatkoztunk egymásnak, majd megkérdeztem tőle, hogy mit iszik. A sör lett a közös nevezőnk. Anna, a szép szőke haját összefogva hordta, választékosan beszélt, érezhető volt rajta az értelmiségi, kiegyensúlyozott családi háttér és persze az elit gimnáziumban magára szedett igényesség is.  Ő sem ismert senkit, így elég sokat tudtunk beszélgetni, és az alkohol lazító hatásának köszönhetően, mire megérkeztünk a forró, augusztus végi Balatonhoz, már a társaság nagy részével ismertük egymást. A magukat nagyon viccesnek gondoló felsőbb évesek humorosnak szánt előadása után a nagy kertben folytattuk az ismerkedést és az ivást. 

Egyszer csak egy hatalmas terepjáró fordult be a kertbe, két férfi ült az autóban. Az idősebb vezetett, ő volt az apa, látszott rajta, hogy egy igazi nagymenő. Mellőle a fia szállt ki, aki jött hozzánk a gólyatáborba. Egy igazi kis elkényeztetett belbudai gecinek nézett ki. Mint kiderült, nemcsak azért nem jött velünk vonattal, mert nem utazik ilyen eszközökkel, hanem, mert nem messze a gólyatábor helyszínétől, hatalmas házuk van a Balaton partján és a nyár végét ott töltötte. Mikor a faterja elhajtott, piros Marbit vett elő, rágyújtott, majd oda jött hozzánk és azzal a beképzelt, de szerethető felsőbbrendűségével megkérdezte, hogy van - e még sör. Nos, ő volt Kicsi Bé, akivel akkor még nem sejtettük, hogy mekkora barátok leszünk, azt egyelőre nem tudom, hogy életünk végéig, de húsz évig biztos, mert  hát idáig tudom a történetet. 

Szóval, telt-múlt a délután, már a búcsúzó nap fényében ültünk, az alkohol fogyott, mi Annával egyre közelebb kerültünk egymáshoz, miközben Kicsi Bé rányomult Verára, a miniszter lányára, aki nem mellesleg sikeres modell - karriert tudhat a háta mögött. Egy fél üveg Unicummal az egyik kezemben, a másikkal meg Anna kezét fogva lesétáltunk a Balatonhoz és meztelenül eltűntünk a többiek szeme elől a hullámok között a messzeségben. Anna hozzám simult, megcsókoltuk egymást, ő empirikusan is érezhette, hogy mennyire kívánom őt. Átkarolt és finoman beleült, miközben a táborban szólt A homlokod hozzád nyomom.

Részegen mentünk be Anna szobájába aludni, ő sem tudta kik a szobatársai, de ez akkor minket cseppet sem érdekelt. Reggel, erős fejfájásra és a besütő napra ébredtünk. Mikor teljesen magunkhoz tértünk, láttuk, hogy a másik ágyon sem egy ember alszik és hát minő véletlen, Kicsi Bét és Verát véltük személyükben felfedezni. Kicsi Bé kelt fel először, összetalálkozott a tekintetünk, szótlanul végigmért engem, majd Annát, aztán ismét rám nézett és elmosolyodott. Szavak nélkül is értettük, hogy igen, jó fejek vagyunk, az első nap lefoglaltuk a leendő évfolyamunk két legjobb nőjét. A gólyatábor végéig szinte folyamatosan együtt mozogtunk, ha lehet ezt mondani már akkor kialakult a barátság négyünk közt. 

Eljött az utolsó nap, kezdtünk pakolni, amikor Kicsi Bé megkérdezte tőlünk, hogy lenne - e kedvünk még pár napot ráhúzni a nyaralásra. Kiderült, hogy az apja, nálunk alig idősebb új csaja behisztizett és vissza akart menni Pestre, a nagy balatoni nyaraló meg ott állt üresen, a hűtő meg tele kajával és piával. Annával külön szobánk és fürdőnk volt a házban, az ablakunk a Balatonra nyílt. Csípős báránylapockát sütöttem vaslapon, a lányok meg jobbnál jobb zöldségköretet készítettek hozzá. Whiskyztünk és söröztünk.

Kicsi Bé elmesélte, hogy a szülei pár éve elváltak. Az anyja jómenő pszichiáter, apja meg a kilencvenes évek eleji zavaros időszakban gyárakat privatizált, olajozott és szinte pillanatok alatt lett milliárdos. Az állandó otthoni feszültség miatt pár év alatt rá is ment a házasságuk. 

Feledhetetlen három napot töltöttünk négyesben ott a Balatonnál. Fiatalok voltunk, boldogok, azt hittük, hogy miénk a világ és persze a világ aztán sokszor figyelmeztetett minket, hogy ez nincs teljesen így.