Elviselhetetlen fejfájással, összeragadt, kiszáradt szájjal, erősen alkoholos lehelettel ébredtem. Nem is másnapos voltam, hanem még aznapos. A telefonomon megpróbáltam megnézni, hogy mennyi az idő, de le volt merülve. Azt sejtettem, hogy még csak délelőtt van, de ennek ellenére a nap már forrón sütött be a sátorba. Felültem, fogalmam sem volt, hol vagyok, kinek a sátrában aludtam és egyáltalán, mi történt velem az este. Mellettem egy barna hajú lány aludt, nyilván az ő sátrában vagyok, gondoltam. A ruháink össze-vissza hevertek körülöttünk; az arcomat a kezembe temettem és megpróbáltam visszaidézni az előző napot.
Tíz óra körül jött értem Kicsi Bé; a Porsche Cayennenek még új illata volt, két hete hozta el a szalonból, én akkor ültem benne először. A kocsit leszámítva, újra egyetemistának éreztük magunkat, nem véletlen, hogy már hónapokkal előtte megvettük a jegyeket a Fishing on Orfűre. Még bőven a XII. kerületben voltunk, de már hangosan énekeltük, hogy "egyszer egy szőkített nő kifogott egy ebihalat..." Ráfordulva az M6 - os autópályára, Kicsi Bé tövig nyomta a pedált, és nyomódtunk bele a pisztáciabézs-színű bőrülésbe, mint amikor a repülő fut neki a felszálláshoz. Azt beszéltük, hogy ráérünk este kimenni a fesztiválra, napközben eszünk, iszunk és mászkálunk egy kicsit Pécsett. Nem volt még dél, amikor a Pécsi Nemzeti Színház mögötti utcában leparkoltunk. A Susogó vendéglőhöz gyalog mentünk, ahol én Mangalicapofát és nyelvet ettem. Ebéd után, időnk még mindig bőven volt, felmentünk a Tv - torony kilátójába. Ketten voltunk csak, így minden gátlás nélkül lehugyoztunk fentről, ezzel felidézve néhány gimnáziumi emléket. Az idő szép volt, jól lehetett látni a vasútállomás melletti ronda, sárga épületet, amelyben az első gimnáziumi osztálykirándulásunkkor a legfelső szinten szálltunk meg. Jött az ötlet, hogy jó lenne, ha elkezdenénk tojással dobálni fentről az embereket. Bevásároltunk vagy húsz tojást, de már az első dobásnál sikerült fejen találni egy arra járót, aki akkora botrányt csinált, hogy még a rendőrök is kijöttek; én meg a délutáni vonattal haza lettem küldve, igazolatlan hiányzással. (Mennyivel jobb is volt következő évben Sopronban, ahol szerveztünk az osztálytársakkal egy jó kis esti gruppen partyt, de olyan sok lány jutott ránk, fiúkra, hogy egy szál faszba kellett átrohannom a fiatal buszsofőrért, hogy jöjjön azonnal, mert már nem bírjuk. Jött.)
Késő délután, kora este értünk ki Orfűre a fesztiválra, ahol már óriási volt a tömeg, elég nehezen tudtunk bejutni. A sátorhely kiválasztása után bedobtuk magunkat a bulizásba. A biztonság kedvéért egy Unicummal kezdtünk, majd jöttek szépen, sorban a sörök. (Az emlékek itt kezdenek elmosódni, ismeretlen zenekarok és ismeretlen emberek, tömeg, hangzavar, újabb sörök és kisebb filmszakadások és egyszer csak beszélgetek a barna hajú lánnyal. A nevére nem emlékszem, talán Niki, de lehet, hogy Detti, fogalmam sincs, eljön velem italt kérni, ő is Unicumot kér sörrel. Vége a koncertnek, botorkálunk a sötétben a sátrakhoz, teljesen részegek vagyunk, de még iszunk egy Unicumot, aztán a sátorban vetkőzünk, megkarmol, belém harap. Bárhogyan erőltetem, nem emlékszem többre az estéből.)
Kotorásztam a sátorban, hátha találok vizet, találtam, ki is ittam volna mind a két litert, ha nem szólalt volna meg mellettem a lány, hogy ő is kér. Rám mosolygott és azt kérdezte, hogy bepótoljuk - e az esti elmaradást. Nem várt választ. Hanyatt feküdtem, ő elkezdett puszilgatni, majd rám ült, hangosan sóhajtott, tetszett a hangja és ahogy rajtam mozgott, meg kellett állapítanom, hogy hulla részegen is kitünő az esztétikai ízlésem.
Niki, 18 éves, akkor érettségizett egy pécsi gimnáziumban, szeptembertől a Pécsi Tudományegyetemen kezdte a jogi tanulmányait. Pár barátnőjével jöttek bulizni, de ő sem emlékszik, mikor veszítette el őket szem elől az este, ahogy én sem, hogy mikor tűnt el mellőlem Kicsi Bé. Keressük meg őket, javasoltam, mikor már elég időt feküdtünk egymás mellett és kipihentük ezt a reggeli kis tornát. Kicsi Bére a tó mellett találtunk rá. Mind később kiderült, összebarátkozott az éjjel néhány helyi fiatallal, akikkel mindenféle tudatmódosítókat gyömöszöltek magukba.
Mielőtt Nikit hazavittük volna, még az ő javaslatára megebédeltünk a Jókai Bisztróban, ahol én Bélszínt ettem zöldfűszeres krokettel. Búcsúzáskor megbeszéltük Nikivel, hogy a nyáron még találkozunk, amire augusztusban Balatonfüreden sort is kerítettünk, de aztán meg is szakadt ez a mi kis kapcsolatunk.
Mi meg Kicsi Bével hazafelé arra a megállapításra jutottunk, hogy nagyon tetszik nekünk ez a fesztiválosdi és pár hét múlva mindenképpen el kéne mennünk Sopronba a Voltra. Így is tettünk, de ez már egy másik történet lesz, kedves olvasóim.
