A nyár befejeződött, visszatértünk Pestre és Kicsi Bével bedobtuk magunkat az egyetemi életbe, mint Molnár Ferenc Nemecsek Ernőt. Hetente legalább háromszor buliztunk, ismerkedtünk. Anna többször szóvá tette, hogy ez neki nem tetszik, ezért néha visszavettünk Kicsi Bével, de sajnos sokszor inkább belehúztunk. Annával a kapcsolatunk olyan lett, mint az apály-dagály. Ennek ellenére egy jó hónap múlva meghívott magukhoz, hogy bemutasson a szüleinek. Egy Andrássy úti nagypolgári lakásba léptem be, a berendezés hűen tükrözte a tulajdonosok magas társadalmi státuszát. Édesapja egy nemzetközi cég gazdasági igazgatója, édesanyja gyermekorvos egy magánkórházban és mellette tanít az orvosin. Egy gimnazista húga és egy orvosnak készülő bátyja volt. A szülők kedvesen fogadtak, tegeződtünk és nem éreztették velem a szülői lenézést a lányuk udvarlójával szemben. 

A kilencvenes évek végén, az érettségi után felvettek az egyetemre. Nagy volt az öröm, a nyár végén készültem a Balatonra, a gólyatáborba. A Déliben volt a gyülekező, felszabadult voltam, hogy elkezdődik az, amire már annyira vártam, és itt nemcsak a táborra gondoltam, hanem a felnőtt életem kezdetére. Lefelé a vonaton Kispál szólt, én egészen véletlenül Anna mellé ültem, gyorsan bemutatkoztunk egymásnak, majd megkérdeztem tőle, hogy mit iszik. A sör lett a közös nevezőnk. Anna, a szép szőke haját összefogva hordta, választékosan beszélt, érezhető volt rajta az értelmiségi, kiegyensúlyozott családi háttér és persze az elit gimnáziumban magára szedett igényesség is.  Ő sem ismert senkit, így elég sokat tudtunk beszélgetni, és az alkohol lazító hatásának köszönhetően, mire megérkeztünk a forró, augusztus végi Balatonhoz, már a társaság nagy részével ismertük egymást. A magukat nagyon viccesnek gondoló felsőbb évesek humorosnak szánt előadása után a nagy kertben folytattuk az ismerkedést és az ivást.