Tőlem balra bajuszos emberek ültek, jobbra fiatalok, bajusz nélkül. Az igazgatótanács elnöke szemben ült velünk, mellette a titkárnő, aki a jegyzőkönyvet vezette és Zoli bácsi, a tanácsadó. A legfiatalabb kezdte, az igazgatótanács elnöke rögtön közbeszólt. A legfiatalabb megakadt, kicsit gondolkozott és válaszolt. Folytatta tovább és mikor levitte a hangsúlyt, az igazgató tanács elnöke a mellette ülőre nézett, aki bele is fogott a mondandójába. Az igazgatótanács elnöke a második mondatnál leállította és azt mondta neki, hogy pénz, paripa mindig legyen. Elégedetten körbe nézett és engedte folytatni a mellettem ülőt. A hangját hallottam, de nem értettem, mit mond, mert a saját gondolataimmal voltam elfoglalva. 

Mikor megtudtam, hogy mennem kell a meghallgatásra, fogalmam sem volt, hogy mi lesz ott. Útközben, az autópályán gondolkoztam, hogy mért kell mennem, mire készüljek. 

Szóval, a mellettem ülő már a mondandója vége felé járt, amikor én még a gondolataimat szedtem össze. Rövid mondatokban írtam magamnak jegyzetet, amiről majd beszélni fogok. 

A mellettem ülő végzett, az igazgató tanács elnöke rám nézett és kérte, hogy mondjam el, mi történt. A hangomat kívülről hallottam, sosem voltam még ilyen helyzetben. Nem tudtam, hogy arra kíváncsi-e, amit mondok. Nem szólt közbe. A végén kérdezett párat, amikre válaszoltam, aztán a tőlem baloldalon ülő bajuszosra nézett és kérte, hogy folytassa.

Aztán ez megismétlődött még párszor, míg felhívott telefonon az igazgató tanács elnöke és közölte, hogy megfeleltem, mostantól nem helyettes vagyok, hanem elő lettem léptetve.

Így történt.