Még a nyáron egy sörözés alkalmával, Kicsi Bével arról tanakodtunk, hogy a harmincas éveink vége felé, túl pár hosszú és nem hosszú kapcsolaton, miért vagyunk jóideje egyedül? Minden valamire való barátunk már házas vagy legalább egyszer elvált, van gyereke vagy éppen ott tart a kapcsolat, hogy tervezik a gyereket. Mi miért nem tartunk itt? - tettük fel a kérdést magunknak.
Azóta is sokat gondolkozom ezen és most, talán sikerül az indokokat értelmes mondatok igájába terelnem.
Amikor elhatároztam, hogy lelkileg helyre hozom magamat, a sokat emlegetett, de értük semmit nem tett önbizalmamat, önbecsülésemet olyan szintre fejlesztem, hogy az életem minősége teljesen megváltozzon, nos, akkor nekem senki nem mondta, hogy ezzel párhuzamosan a társadalom nagy részét kizárom az én kis világomból. Szépen, finoman alakul át ez a kis világ, miközben a bennem levő, embereket pásztázó adó-vevő érzékenysége egyre finomabb lesz és szinte a legkisebb, számomra még észre nem vehető, az életembe betörni akaró lelki lehúzásnál azonnal jelez. Volt, hogy kétségbe voltam esve: ott ültem a randevún, egy csodaszép, értelmes lánnyal, de belül mégis azt éreztem, hogy mi nem vagyunk egymáshoz valók. Senki nem lesz jó nekem, egyedül fogok megdögleni? - tettem fel magamnak vádlón a kérdést, az asztalra csapva ököllel, miközben észre vettem, hogy hiába nem élek párkapcsolatban, nem érzem magamat magányosnak. Sőt, rengeteg idő jut magamra, a barátaimra, az olvasásra és a munkán való gondolkozásnak. Aztán szépen elhatalmasodott rajtam a nyugalom és a türelem. Már régen nem érzem, hogy bármiről lemaradnék, ha nem nyüzsgök folyamatosan. Régebben nem is egyszer előfordult, hogy éreztem én, hogy nem passzolunk, de görcsösen ragaszkodtam lelki vágyam tárgyához és ha ő mondta ki, hogy ez így nem jó, képes voltam hetekig padlón lenni. Persze, dehogynem volna jó valakivel együtt lenni, de csak azért, hogy ne legyek egyedül, nem kell senki olyan, akivel nincsenek meg azok a közös pontok, amelyeknek feltétlenül meg kellenek lenniök. Ha nem közös az értékrend, akkor már az első pillanattól kezdve baj van, legfeljebb elfedjük.
Mért van az, hogy az emberek többsége folyamatosan hazudik magának? Én is ezt tettem hosszú éveken keresztűl, de aztán rájöttem, hogy ezen változtatnom kell, még ha ez a változás fájdalmas is lesz. Egyébként közel sem volt annyira fájdalmas, mint az a rengeteg szenvedés, amelyeket előtte át kellett élnem. Szakemberhez fordultam és elkezdődött a változás. Először csak órákra éreztem, hogy valami elindult, de volt olyan, hogy visszazuhantam és egy egész hétvégét képes voltam tök részegen otthon lenni és sajnáltatni magamat. Aztán átalakult minden, bízok önmagamban és bízom benne, hogy egymásra találunk azzal a lánnyal, akivel egymásnak valók vagyunk.
Most ezt még lehetne hosszan taglalni, de nem érdemes, aki meg akarja érteni, az ennyiből is meg fogja, aki meg nem, az meg legyint egyet és éli tovább az életét.
